Reggel egész jól voltam, apa átvitt a Kati mamához, mert apának dolgoznia kellett pár órát és addig ott maradtam. Még szerencse, hogy átvihettem a fehér telefonját apának, amivel irtó vicces fotókat lehet csinálni és lehet rajta játszani is (le is merítettem teljesen). Meglepődtem, mert a Kati mama igen ügyes volt például a lézehokiban. Később ebédre csak paradicsomlevest ettem, aztán próbáltunk internetezni, de valamiért a számítógép nem akart betölteni semmit, de ekkor megérkezett apa és hamar megcsinálta, majd ő is evett sóskafőzeléket és fasírtot és tojást, aztán elindultunk haza. Amíg anyára vártunk, addig megnéztük a Toy Story 3 végét, mivel tegnap csak elkezdtük és nem fejeztük be. Amint hazaért ötkor anya, máris indultunk az orvosi rendelőbe, mert sajnos megint 38 fokos lázam van, és a doktor néni azt mondta, ebben az esetben menjünk vissza... Hát ma aztán tényleg sokat kellett várnunk: hét után jutottunk csak be, de legalább hamar végzetünk és jöhettünk haza, ugyanis már éhes és szomjas is voltam. Apa rögvest melegített is nekem a Mama sóskájából, de én krumplival és tojással kértem (nem rajongok a fasírtért annyira). Utána bevettem egy halom gyógyszert, aztán picit még autóversenyt néztünk apával és mentem fürdeni, meg aludni.
Milán