Szombat van, de apa mégis elment dolgozni: azt mondja "kommunista szombat" van ma - fogalmam sincs mit jelent ez, de a lényeg, hogy én anyával itthon maradhattam :)
Délelőtt levittünk egy halom újságot az oviba a szelektív gyűjtéshez, aztán felmentünk a Kati mamához ebédelni és szerencsére a Botiék is ott voltak, úgyhogy tudtunk egy jót játszani. Két óra körül pedig találkoztunk a Csabáékkal, ugyanis együtt mentünk a westendbe, mert amíg a Csaba és apa valami házimozisót vagy mit néztek meg, addig én anyával és a Csillával körülnéztünk. Voltunk játékboltban is, de valahogy folyton ruhaüzletekben kötöttünk ki...
Jó pár boltot bejártunk, mikor telefonáltak apáék, hogy várnak minket az éttermeknél, ami nagyon jó ötlet volt, mert én már igencsak éhes voltam! Ettem is egy hamburgert, és utána indultunk haza. Rögtön mentem is fürdeni, hogy mire kezdődik az x-faktor, addigra már kész legyek. Picit még játszani is maradt idő, aztán átjöttek a Csilláék is és együtt néztük a műsort (és közben nassoltunk chipseket)...
Milán