A mai nap kicsit döcögősen indult, de aztán a délután igazán szuper lett:
Délelőtt előbb itthon játszottam és rajzolgattam, aztán elmentem anyával az ebédért, de végül én inkább a tegnapi - Klári mama féle - ételekből kértem, mivel a főzelék helyett a fasírt ezerszer finomabb szerintem... Pici pihenő után pedig indultunk a Vidámparkba! Juhhé! Ma nagyon bátor napom volt, kipróbáltam két olyan játékot is, amit még anya sem mer, csak apa! Az első egy olyan volt, hogy egy magas toronyból le-le zuhangattunk, ami elsőre kicsit meglepett, de azért vicces volt. Na ide apával ültem fel. A kukacos minihullámvasútra és a kanyargóra és utána a dzsungelvasútra pedig anyával, de utána az óriáskerékre hármasban ültünk fel. A következő hullámvasút sajnos csak 8 éves kortól volt engedélyezve, így arra csak anya ült fel :( De sebaj, az elvarázsolt kastélyban hárman mentünk végig és még a hordóban se estünk el a végén (még anya se). És még csak most jött a java! Ugyanis a nagy hullámvasútra simán felengedtek (elvégre már magasabb vagyok ám mint 120 centi!) és hát ez valami szuper volt! Anya erre sem mert felülni, pedig mondhatom, fantasztikus volt! Annyira tetszett, hogy egymás után háromszor is felültünk apával és ha nem lett volna már késő, és a sorok rövidebbek lettek volna, akkor én még mentem volna párszor. Amúgy elég sokan voltak ma mivel csodaszép idő volt és gondolom rajtunk kívül más is úgy volt vele, hogy illő "elköszönni" a Vidámparktól.
Hazaérve anya rögtön ment táncra, én pedig hamar lerajzoltam az élményeimet, aztán apa csinált melegszendvicset vacsira és mikor anya is hazaért, megnéztük a mai fényképeket és videókat, aztán már későre járt, mentem fürdeni és lassan aludni is.
Milán