Reggel pont jó sokan érkeztünk egyszerre az oviba, és délelőtt a Népligetbe mentünk. Nagyon szép volt és képzeljétek, láttunk két aranyos kis mókust! Szedtünk terméseket is, diót, gesztenyét és makkot. Metróval mentünk és jöttünk és a Melitta volt a párom. Ebéd és pihi után jött értem az Ani és ma is hozott nekem fincsi fánkot és mentünk az angolra a suliba. Az óra után elindultunk haza és pont akkor ért oda anya is, úgyhogy vele jöttem haza. Sajnos apa sokáig dolgozott, és nem ért haza amíg anya indult táncra, úgyhogy oda kellett nekem is menni, de szerencsére hamarosan odaért értem apa és hazajöttünk. De rögtön indultunk is a Kati mamához, mert egy játékot odaadott neki apa és pont össze is futottunk velük a ház előtt, mert épp vitte haza a Kriszti és a Zoli a Botiékat. Én pedig elmentem még sétálni a Mamával, a Noémivel és a Dömével, és csak utána jöttünk haza apával. Itthon eszembe jutott, hogy rég játszottam a kisautós puzzle versenypályával, így előszedtem. Apa megragasztotta a kissé sérült tábláját és együtt összeraktuk. Közben anya is hazaért vele vacsoráztam, de sikeresen leettem magam paradicsomlevessel, úgyhogy rögtön vitt is apa fürdeni. Lefekvésig még apával az állatos könyvemet nézegettük.
Milán