Reggel a szokásos időben beértünk az oviba. Képzeljétek, délelőtt jött egy humoros bácsi a tornaterembe hat kis állatkával , akiket egy mese közben meg is mutatott nekünk (volt még róka is, meg egérke és nyest is!). Sajnos simizni nem lehetett az állatkákat, akik egész nyugodtan viselkedtek. Ezután kimentünk az udvarra, ahol anyáék megtartották a következő ovis verseny "házi selejtezőjét". Én is futottam persze, csak épp a rajtot elbohóckodtam és így csak hatodiknak értem célba.
Ebéd és pihi után jött az Ani és elvitt angolra (és ma is hozott nekem fincsi fánkot). Ma is szuper volt az angol óra. Utána épp leértünk a lépcsőn az Anival, amikor odaért apa és így már vele indulhattam haza. De előbb még beugrottunk a kisteszkóba és vettünk vacsorára és reggelire kiflit, fánkot, kakaóscsigát. Hazaérve folytattam a kimittudot : az autók voltak ma a zsűri és az állatfigurák adtak elő műsorszámokat. Vacsorára megettem az imént vett pizzás kiflit és még kicsit folytattam a nagyszobában a vetélkedőt, amiben anyát is bevontam.
Milán