Ma anya vitt oviba, de még apa is itthon volt amikor felkeltem és ő adott reggelit, aztán még ovi előtt kicsit tévéztem, játszottam. Vittünk gesztenyéket is az oviba és azokból eszkábáltunk bábokat, aztán az udvarra is ki tudtunk menni mert szerencsére szépen sütött a nap. Ebéd után pihi volt és már jött is értem az Ani, ugyanis ő vitt a suliba és képzeljétek, új tanárnéni volt az angolon! Nagyon aranyos az Adrienn néni, vele talán még jobb is angolozni... Az óra végén már ott volt apa is és elhozta magával a könyvtári könyveket és mivel úgyis arra mentünk, ezért hazakísértük az Anit és mentünk tovább és visszavittük a korábban kivett könyveket és válogattunk öt szép új könyvet helyettük. Miután hazaértünk, én az autókkal kezdtem játszani, aztán apa melegített nekem vacsorát és utána együtt játszottunk épp a Rendőr Robis társassal, amikor anya is hazaért és ő is beállt játszani a fürdésig. Mivel még viszonylag korán volt, így lefekvésig még tudtam kicsit játszani.
Milán