Reggel itthon játszottunk és tévéztünk, aztán elmentünk a közeli Pennybe vásárolni. Elég hamar végeztünk is, úgyhogy még az ebédig apával játszottam (anya elment fitneszezni vagy mi). Ebédre megettem a husit amit apa melegített, sőt még az ő pizzájából is ettem két kis szeletet, mert olyan jó volt az illata (és az íze is). Egy kis rajzolgatás után mentem pihizni és amikor felkeltem, segítettem apának takarítani, legalábbis a nagyszobában a játékaimat elpakoltam és szerinte már ez is segítség. Amikor apa végzett a takarítással, felvetette, hogy akkor ha van kedvem, sétáljunk el a fagyizóba... hát lehet erre nemet mondani??? No így is lett, annyival nehezítve, hogy hoztam a rolleremet, de persze félúton már elfáradtam és így cipelni kellett oda-vissza... A házunk előtt pedig pont összefutottunk a Kati mamával és a Dömével, és velük is sétáltunk kicsit.
Este korán elmentem fürdeni és hamar ettem vacsorát is, mert kezdődött az x-faktor és azt mi anyával mindig nézzük (sajnos sokáig tart és a végét már nem látom).
Milán