Ma igazán szuper napom volt!
Reggel apa átvitt a Kati mamához és nemsokára megérkeztek a Krisztiék is. Kocsiba ültünk (Anna, Boti és én hátul, a Mama és a Döme a Kriszti mellett elöl) és elindultunk a Kopaszi gátra. Igen ám, de a Dömét nem engedték be, mert oda kutya nem teheti be a tappancsát :( No sebaj, elmentünk végül a Margit szigetre. Irtó klassz volt minden: a zenélő és a szökőkút, az állatkert (a Döme és és egy Őzike egymást szagolgatták meglepődötten a kerítés rácson keresztül) és persze a nagy rét, ahol kedvünkre rohangálhattunk, sőt, még azt is megengedték, hogy az öntözők jól lefröcsköljenek minket!
Jó sokáig maradtunk, úgyhogy kettő körül ebédeltünk és persze így az alvást is megúsztam (dupla haszon!), aztán épp megérkezett Anya és a Noémi és lementünk a nagy játszóra, ahol mindketten szó szerint a fejünk búbjáig csupa homok lettünk. Közben apa is odaért munkából és amikor hazaértünk, rögtön vitt is a kádba, és egy nagy halom homokot mosott rólam le (illetve a hajamból ki). Este még pihenésképp megnéztem a tegnap elkezdett Verdák végét és persze vacsiztam is, aztán kilenckor tök magamtól mentem is aludni, mert nem kicsit voltam fáradt...
Milán