Ma is még elcsíptem apát reggel, és ma a Toy Story 2-őt kértem tőle. A film után átmentünk a Mamához és onnan - szokás szerint - a KAC pályára futni és focizni. Ebéd után megérkeztek a Krisztiék és a Boti hozott nekem focis kártyákat, amikből neki kettő van, úgyhogy mivel épp indultunk amúgy is sétálni a Dömével, ezért hazaugrottunk közben a foci EB könyvemért a kártyáknak. Képzeljétek, amúgy már ügyesen tudom sétáltatni a Dömét! Láttam hogy kell: ha megáll pisilni vagy kakilni, akkor én is megállok és a kakit zacskóval fel kell szedni ... na jó ezt inkább anyára bíztam ;) Aztán a séta után a Botival berakosgattuk a kártyákat a könyvembe és amikor végeztünk, mindenki indult haza. Ma nem volt kedvem aludni, csak pihiztem egy órát, ami után anyával játszottam és apát vártuk, ugyanis amikor hazaért a munkából, átsétáltunk a Dédiékhez, hogy felköszöntsük az Anit. Egy kicsit fel voltam pörögve amíg ott voltunk, kivéve amíg a fagyit ettem, mert addig csendben ültem és ettem :) Hazafelé még beugrottunk a spárba és vetettem magamnak egy új fajta joghurtot. Amikor hazaértünk, ettem egy kis gombócot vacsorára és már kezdődött is a műsorom, úgyhogy siettem is a szobába, nézni, aztán már mentem is fürdeni és aludni, mert kilenckor lett vége.
Milán