Reggel áthozta a Kriszti az Annát, és egész nap itt is maradt Annipanni. Egész délelőtt játszottunk: sorra vettük elő a játékokat, úgyhogy egy idő után a nagyszoba kicsit csatatér jelleget öltött, úgyhogy néha el is kellett rámolni (vagy folytatni az én szobámban...). Az ebéd fincsi volt, anya sütött sajtot és pulyka nugetts-eket, azt ettünk, aztán sziesztázni kellett, de szerencsére nem túl sokat. Uzsonna után pedig elmentünk az europarkba. Alighogy odaértünk, telefonált a Kriszti, hogy hazavinné Annát, úgyhogy megkerestük a parkolóban és anyával mentem tovább vásárolgatni. Az emeleti játékboltban két szuper játékot ki is szúrtam a kirakatban és meg is vettem a zsebpénzemből: egy verdás játékot és azt a fagyicsinálót, amit már rég szeretnék, mert a minimaxon hirdetik. Hazaérve rögtön ki is próbáltuk apával és csináltunk benne egy kis csokifagyit. Közben a Csabáék is átjöttek, mert a Csilla anyával a holnapi versenyt beszélte meg. Amikor elmentek a Csabáék, anya csinált vacsorára gombás fasírtot (nem volt rossz, de inkább pulyka nugetts-et ettem), aztán kezdődött a Csillag születik és egész este azt néztük. Közben elmentem fürdeni is, hogy amikor vége lett, rögtön tudjak menni aludni...
Milán