Arra ébredtem, hogy apa és a Boti a konyhában reggeliznek és beszélgetnek. Na ilyen sincs túl sűrűn, így hát én is csatlakoztam hozzájuk, és a reggeli után gyorsan játékba kezdtünk, mert tudtuk, hogy hamarosan jönnek a Krisztiék és viszik a Botit meccsre. Így is lett, aztán apa is elment (ő meg vásárolni), anya pedig elkezdett főzni, úgyhogy pár órát kénytelen voltam egyedül játszani. Sebaj, készítettem építőkockákból angry birds pályákat és amikor apa hazaért és végzett a takarítással, akkor ő is beállt játszani velem.
Ebéd után kicsit pihenni kellett, és amikor vége lett a forma egy időmérőnek, elindultunk sétálni, (illetve én hajtánnyal mentem) de pont ekkor telefonált a Kriszti, hogy ők mennek a KAC pályára, úgyhogy én anyával csatlakoztam hozzájuk, apa meg elvitte a szelektívbe az összegyűlt papírokat és flakonokat. A KAC pályán nagyon jó volt: ping-pongoztam anyával, trambulinoztam, fociztam a Botival, szóval jó sokat játszottunk és egész sokáig ott is maradtunk, de egyre sötétebb felhők közeledtek, úgyhogy hazaindultunk inkább, mielőtt a vihar elkapna minket... Itthon pedig fürdés után még ettem egy kis sajtos tésztát vacsorára és már ültem is a tévé elő anyával, ugyanis kezdődött a Csillag születik!
Milán