Ma is anya vitt oviba és egész korán beértünk, úgyhogy jó sokat tudtunk a versek gyakorlása után az udvaron játszani. sőt, ebéd és pihizés után is kimentünk még az udvarra és addig kint játszhattam, amíg anya értem nem jött.
Épp csak hazaugrottunk, ettem egy puncsos fánkot, amit apa hozott, és már mentünk is tovább a könyvtárba, mert már vissza kellett vinni az előző adag mesekönyvet. Most szerencsém volt és sok olyan könyv volt épp benn, ami érdekelt, úgyhogy kivettünk verdás, hupikéktörpikékes és Noddys könyveket és egy időjárásról szólót is. Hamar végeztünk és kicsit később, a Széf közben apa melegített nekem vacsorát (a tegnapi fincsi brokkoli levest). Estig még rajzolgattam, és fürdés után anya szeretett volna velem társasozni - hát egye fene, játszottam vele :)
Milán