Reggel apa vitt oviba és nem is baj, hogy hamar beértünk, mert ma korán kimentünk az udvarra, hogy utána még legyen idő a holnapi műsort gyakorolni. De még az udvarra visszatérve: ma beálltam focizni a többiekhez és még cseleztem is és gólt is rúgtam! Nem semmi, ugye?! Sajnos a próba után az ebéd nem volt valami finom, igaz a grízes tésztához adott lekvárt megkóstoltam és az mondjuk egész jó volt, csak a tésztát túlságosan megpirították szerintem. A délutáni pihenő után épp készülődtünk az udvarra, amikor jött anya és hazaindultunk. Pont a házunknál futottunk össze apával, aki pedig épp értem indult, mert mentünk az Anikóhoz hajvágásra. Az Anikóék épp az üzlet előtt beszélgettek és ott volt a két lánya is a Tiffany kutyussal, aki most hagyta, hogy kicsit megsimizzem (aztán már spurizott is Anikóhoz). Előbb nekem készült el a tüsi rövid hajam, aztán amíg apának vágták szintén nyáriasra a séróját, addig Angry Birds-öztem. Itthon egy kis játszás után apa csinált igazán finom háromszög melegszendvicseket, ami után megnéztük a Széf végét és pont eltaláltam, hogy melyik széfben van a sok pénz. Aztán anya is hazaért, én pedig apával estig, a fürdésig dzsengáztam és azzal a "4 korongot egy sorba" játékkal is játszottunk és én nyertem kétszer is (apa ugyanis jó tanácsokkal segített játék közben és így már értem is azt hiszem a logikáját...).
Milán