Reggel még itthon volt apa, úgyhogy csinált nekem reggelit, aztán anya vitt oviba. Ma jó sokat voltunk az udvaron (ami klassz!). Délelőtt is kimentünk, akkor homokoztam a fiúkkal és persze amikor mentünk be ebédelni, akkor együtt összeszedtük és bevittük a homokozó játékokat. Aztán ebéd és pihi után ismét kimentünk az udvarra, és jött egy csomó szülő és pici gyerek is, akik nyílt napra jöttek be, megnézni az ovinkat. Mivel anya is kint volt az egyes csoporttal, én odamentem hozzá és együtt vártuk meg apát, aztán amikor anya csoportjából már jöttek mindenkiért, akkor elvittük kocsival anyát zumbázni, mi pedig hazajöttünk játszani. Előbb kicsit angry birds-öztem, aztán vacsoráztunk és utána rajzolgattam. Természetesen a széfet is néztük hébe-hóba, apa pedig nyomtatott összehajtogatható kis angry-birds madárkákat és egyet ki is vágott és összeragasztott, az is jópofa, csak irtó nehéz olyan precízen vagdosni (nekem nem is sikerült, úgyhogy egy malackának annyi...).
Milán