Ma jó sokat mászkáltunk a Mamával! Ugyanis mostantól kedden van az úszás, mert átkerültünk egy másik (ovis) csoport edzésébe. Na de mondom elölről: apa reggel átvitt a Mamához, ahol már ott volt a Noncsi is, akit együtt bevittünk az oviba, mert neki nem volt kedve ma usziba jönni. Az oviból mentünk egyenesen az uszodába, ahová a Kriszti és az Anna is jöttek, és ma más volt az edzés is: ugyanis előbb a nagymedencében kezdtünk és ott kellett négy hosszt leúszni és csak utána mentünk a meleg kismedencébe gyakorolni. Az úszás végeztével visszasétáltunk és elmentünk az ebédért illetve megsétáltatni a Dömét. Ebéd után pihentem két órát, aztán elmentünk a Noémiért. Később, délután pedig jött a Boti is, mivel ma angol is volt. Ma apa jött értem, de még megengedte, hogy játszunk kicsit (fociztunk...), és épp uzsonnáztunk, amikor a Zoli is megérkezett a Botiért. Akkor pedig már mi is hazajöttünk... Itthon szembesültem azzal a rettenetes problémával, hogy anya a nagy atlaszt vitte be a Föld napjára, én pedig a kis zászlós könyvemet! Ajjaj! Már épp pityeregni kezdtem volna bánatomban, de apa hamar keresett az interneten egy oldalt, ahol az összes ország és zászló megvolt ábécé sorrendben... Megmenekültünk! Hamar le is rajzoltam párat... Vacsorára ettem finom husit, rizzsel. Biztos ezért lehet, hogy később a fürdésnél már 18.1 kilót mutatott a mérleg! Szuper!
Milán