Reggel apa átvitt a Mamához, mivel ő már ment dolgozni, engem viszont a hétre már kivett anya az oviból, úgyhogy pár napig a Mamát fogom boldogítani. Szerencsére ma már teljesen jól vagyok és így lemehetek az utcára, úgyhogy együtt vittük le a Dömét a kutyafuttatóba, ahol jót játszott egy másik kutyussal. Utána az ebédért is elmentünk, de nem nagyon ízlett a mai ebéd, nem is ettem csak pár falatot. Viszont aludtam ebéd után és amikor felkeltem, lementünk a kis közértbe. Alighogy visszaértünk, jött anya és hozta a Noémit, akit a Mama vitt edzésre, mi pedig egy darabon elkísértük őket, aztán hazajöttünk. Itthon megmutattam anyának interneten a verdákból az autókat és játszottunk is mindenfélét. Igaz, hogy közben apa is hazaért, de szinte rögtön ment is tovább, az oviba, ugyanis szülői értekezlet volt a csoportomban. Jó sokáig tartott... Már vártam mikor ér haza apa, mert vele is ki akartam próbálni az új játékomat: olyan országot kell keresni, aminek a zászlajának a színei megegyeznek az autó színeivel, amit kiválasztunk a sok közül. Hát nem minden autónak találtunk így "hazát"... Na sebaj, ma is az egy perces műsor alatt vacsoráztam és ma is hot-dogot, utána még egy kicsit játszottunk apával, aztán mentem fürdeni és aludni.
Milán