Ma egész nap apával voltam, mert szabin van. Klassz! Délelőtt épp játszottunk és rajzolgattam amikor telefonált a Mama, hogy épp indulnak ebédért, menjünk mi is, mert az egyik kedvencem van ma: milánói makaróni. Hamar öltöztünk is és a konyhánál találkoztunk a Mamával, a Botival, Annával és a Dömikével. Miután megkaptuk az ebédet az ételhordóba, az ovi kerítésénél köszöntünk az udvaron játszó barátaimnak és anyának, aztán hazajöttünk apával ebédelni.
Ebéd után pedig - ugyancsak a Mamáékkal - elsétáltunk a Köki terminálba megnézni a karácsonyi díszítéseket. Minden nagyon szép volt és a játékboltba is körülnézhettünk. Sajnos amikor leültünk egy kávézóba forró csokikat inni, akkor én a második kortyommal magamra borítottam az egész pohár csokiitalt (pedig nagyon finom almás-fahéjas volt). Hát apa pont olyan mérges lett mint amilyen csokis a ruhám és a padló. Szerencsére a takarítónéni elnézőbb volt és hamar nekiállt eltüntetni az ügyetlenségem nyomait. Hazafelé félúton találkoztunk a Krisztivel, aki hazavitte a Botiékat, mi pedig hazasétáltunk. Délután apa előkeresett egy logikai játékot, ami tényleg jópofa és én is nagyon ügyes vagyok benne, úgyhogy azzal játszottunk és este anyával is játszottam egy kicsit.
Milán