Reggel rajzolgattam, utána segítettem apának rendet csinálni a nagyszobában, hogy tudjon porszívózni és takarítani és persze játszottunk széfeset is... rajzoltam új nyereményeket: két bombát (hogy izgisebb legyen) és egy 1 billiárdos nyereményt is :)
Ebédre apa sütött nekem halrudacskákat rizzsel és mivel mindent megettem, ezért pár kocka milka csokit is kaptam desszertnek. Egykor mennem kellett az ágyikómba pihizni, apa pedig az Etihez ment a számítógépét megjavítani, de hamar végzett és háromkor felkelhettem, úgyhogy folytathattuk a játékot ott, ahol délelőtt befejeztük. Kicsit tévézhettem is (megint a Matuka meséit néztem, mert viccesek) és persze volt közben uzsonna és vacsora is, aztán este még a parkolóházzal játszottunk sokat és mentem kilenc előtt fürdeni és aludni.
Milán