Délelőtt az oviban csináltunk egy diszlexia felmérőt és én nagyon ügyes voltam, mert harmincból harminc pontosat csináltam! Utána az udvaron is voltunk az ebédig, ami finom tojásleves és nem finom ragu volt... Pihenő és uzsonna után jött értem és a Noémiért a Mama az Annával és a mama háza előtti mini téren vártuk meg a Botit, akit az Ani hozott a suliból. Ma elkezdődött az angol tanulás is, tehát jött a Tamás és még mi is meglepődtünk, milyen sokra emlékszünk még az eddig tanult angol szavakból :) Mikor vége volt az órának, apa már ott volt és indultunk le a játszótérre mindannyian. Közben anya is befutott, az utcán pedig a Timivel futottunk össze, úgyhogy a Noémi hazament és nélküle mentünk a játszótérre. Jó sokat mászóváraztunk (a rúdon mindenki le tud már egyedül csúszni, még Anna is!), aztán telefonált a Zoli, hogy jön a Botiékért, úgyhogy mindenki hazaindult.
Itthon együtt megvacsoráztunk anyával, hogy a széfig végezzünk, mert folyton álmos vagyok már estére, és így csak megyek fürdeni és már feküdhetek is az ágyikómba.
Milán