Ma is szörnyen meleg volt, délelőtt ki se mozdultunk a hűvös nagyszobából szinte... Ma apával voltam sokat, mert ő van a héten szabin és anya dolgozik. Viszont ami jó hír volt, hogy ebéd után telefonált a Kriszti, hogy menjünk le ma a Balatonra. Klassz! Apa rögtön intézkedni kezdett és így nem kellett háromig sziesztáznom, hanem elmentem vele előbb egy boltocskába, onnan pedig a munkahelyére, ahol nem maradtunk sokáig, hanem jöttünk haza és én mehettem a Noémivel játszani a nagy játszótérre. Azért oda, mert a kicsit elöntötte egy csőtörés és minden csupa sár lett állítólag. Miután feljöttünk a térről, apa még pakolászott, hamar lezuhanyoztunk és indultunk is a Balatonra. Egész hamar leértünk, szerencsére nem volt nagy a forgalom. Ma még a nagy házban aludtunk, és estig volt idő kicsit trambulinoztuk is és persze amikor már sötétedett, akkor bent a házban a figuráimmal is, aztán menni kellett aludni. Képzeljétek, a Botival aludhattam egy szobában!
Milán