A mai nap is egész jó volt, akárcsak a tegnapi!
Délelőtt sokat voltunk az udvaron az oviban (és elmaradt a sakk...). Kipróbáltam a hajtányozást is és egész jó móka. Ma én voltam a napos is, amit szeretek, mert szeretek teríteni és a kötény is vicces, amit ilyenkor felvehetünk :) Ebéd után pedig jött értem anya és hazahozott. Aludni mondjuk nem volt kedvem, és ébredés után épp uzsonnáztam amikor hazaért apa. Alig ettem meg a szendvicsem, már indultunk is, ugyanis az Arany ovi udvarán buli van! Hát ez tényleg klassz volt: ugyanis három ugrálóvár is volt az udvaron! Egyik jobb volt mint a másik és szerencsére mire odaértem a csúszdázás után, addigra már kevesebben is voltak a gyerekek. A mézeskalács házikó is vicces volt, mert ablaka is volt, a gombásban irtó jót lehetett ugrálni kőrbe-kőrbe is akár és a csúszdás is jó volt, mert nem volt túl magas, és ezen én is bátran le mertem csúszni :) Jól kifáradtam, úgyhogy hazaérve inkább kicsit tévéztem pihenésképp, aztán vacsorára apa csinált melegszendvicset és amikor anya hazaért a zumbáról, akkor én átmentem a Kati mamához - ugyanis én ezt választottam a bevásárlás helyett. Ez igen jó döntés volt, ugyanis a Boti is odajött nyolc óra után és játszhattunk legalább egy keveset. Sakkoztunk is, de az még nem biztos, hogy teljesen szabályos meccs volt :) Este pedig jött anya és hazaérve apa már csinálta is nekem a fürdővizet és utána mentem is hamar aludni, mert már irtó álmos voltam...
Milán