Ma egy szokásos ovis nap volt, tehát reggel apa bevitt, délelőtt gyakoroltunk verseket az évzáróra, aztán irány az udvar! Ebédig kint futkároztunk és ebédnél mire megettem a krumplifőzeléket és a husit és kértem volna repetát, addigra elfogyott, mert a többiek gyorsabban esznek :(
Pihizés után mentünk a Csillával tornázni és mikor kijöttünk, már várt rám a Kati mama, az Anna és a Noémi és mentünk angolozni. Az óra után már anya is ott volt és nem sokkal később pedig lementünk sétálni a Dömével egészen el a Hunyadi játszótérig és ott vártuk meg a Krisztit, aki az Annáért jött oda. Ekkor mi hazasétáltunk már és persze apa már itthon várt minket és együtt csináltunk szendvicset vacsorára, majd pedig még kicsit rajzfilmet nézhettem, de már későre járt, ezért mennem kellett fürdeni és aludni...
Milán