Reggel apa vitt oviba, úgyhogy korán keltünk relatíve, de nem baj, én szeretek hét előtt kelni. De komolyan!
Délelőtt, a gyümölcs evés után az ovis csoportunk elindult a környékre sétálni és madarakat megfigyelni. Madárkákat ugyan nem sokat láttunk, de a Kati mamáékkal kétszer is találkoztunk. Ebédre értünk vissza és evés után sziesztáztunk.
Délután pedig épp végeztem az uzsonnával amikor megérkezett értem anya és a Noémival együtt felmentünk a Mamához. Még épp ott voltak a Botiék is, tehát minden adott volt a rosszalkodáshoz :) Sajnos én kicsit túllőttem a célon és a Döme egyik játékát beledobtam a vécébe - mert szerintem ez vicces dolog, de valahogy mégse nevetett rajta se a Mama, se anya. Akkor már én se, amikor nekem kellett kézzel kimosnom...
Amikor a Kriszti hazavitte a Botiékat, mi lementünk a nagy játszótérre és jó sokáig lent játszottunk a Noémivel: főzőcskéztünk, csúszdáztunk és fociztunk. Közben apa is odajött a munkából. Amikor már hűvös kezdett lenni, akkor feljöttünk, és én rögtön kértem, hogy apa kapcsolja be a Toy Story végét. A híradó közben pedig megvacsoráztam és még meg is fürödtem, hogy később ezzel már ne menjen el az idő. A nagyszobában pedig épp nagyban játszottam amikor anya is hazaért a zumbáról és még vele is vacsoráztam: ettem egy sütit. Lefekvésig még kicsit apa ismét játszott velem, de kilenckor mentem az ágyikómba, mert holnap is korán kelünk...
Milán