Reggel még apa épp itthon volt amikor én is keltem, de ő már indult is, mert Győrbe ment ma dolgozni. Én anyával játszottam, rajzolgattam, aztán jött a Csilla és hármasban elmentünk vásárolni az Europarkba. Viszonylag hamar végeztünk, mivel anyáék mentek dolgozni, én pedig a Kati mamához ma is. Ebédre ettem egy fél husit, és mentem aludni. Anna hisztijére ébredtem, és nemsokára anya is megérkezett a Noémivel és mivel volt még időnk az angol óráig, így addig is lementünk a játszótérre. Szerencsére már a Boti is jöhetett, mert már nem beteg. Angolra persze visszamentünk a Mamához és nyuszis éneket tanultunk (ugrálgathattunk is hozzá!). Aztán sorban jöttek a Noémiért és a Botiékért, így mi is hazajöttünk. Apa már hazaért és játszott velem, nomeg rajzfilmet is néztünk a vacsoráig. Fürdés előtt még kicsit játszott velem apa az állataimmal, de későre járt már, úgyhogy sietős fürdés után már mentem is aludni.
Milán