Ma nagyon klassz napom volt - ugyanis délelőtt egy szép nagy fehér busszal a csoportunk elment a Kopaszi gátra! Voltunk természetesen a játszótéren is és elsétáltunk a legvégébe is, de ott most épp sáros volt minden, és kavicsot sem volt szabad dobálni (nem úgy mint amikor apáékkal jövünk, de sebaj). Jó kis kirándulás volt!
Az oviba visszaérve már ebéd következett és utána mindenki aludt egy jót, aztán értem és a Noémiért már jöttek is a Mamáék és persze ma is még kicsit lent maradtunk a játszón (most a Mama háza előtti pincurin) amíg az angol óra nem közeledett. Angolon mindenki kapott egy-egy lufit a Tamástól (klassz! imádom a lufikat!), de sajnos az enyémet, egy szép sárgát, a Boti kipukkasztotta :( A Mama erre azt a döntést hozta, hogy akkor az enyém lesz a Boti kék lufija (ez a Botinak nem igazán tetszett mondjuk...). Aztán jöttek a Noncsiért és akkor mi is hazasétáltunk anyával.
Apa már itthon volt és lufiztunk a híradóig. Utána ettem egy kakaós csigát és még fürdés után és lefekvés előtt megnéztünk egy Zigbyt, mert igaz ugyan, hogy a Minimaxon vége a sorozatnak, de apa megszerezte a korábbi részeket és így újra meg tudjuk nézni. Én speciel úgy gondoltam, hogy ma este az összeset megnézzük, de apa kiszámolta, hogy akkor éjfélig tartana, úgyhogy legnagyobb bánatomra marad a napi 1 rész megnézése...
Milán