A reggel a szokásos rend szerint zajlott: apa csinált reggelit és elment dolgozni, én pedig amikor megettem a tejpépet és pisilni is voltam, utána még kicsit lustiztam anyával a hálóban és tévét néztünk. Utána játszhattam amíg anya is elkészült, majd öltöztünk és mentünk az oviba. Ma volt sakk és már minden bábú lépéseit megtanultuk mostanra. Állítólag innentől jön az érdekes része a sakknak. Hát már ideje lenne :) Ma tűrhetős idő volt: hideg, de legalább nem esett semmi, úgyhogy ki tudtunk menni az udvarra. Ebéd után kicsit aludtam is és már jött is értem a Kati mama, de ma a Noémi nélkül mentünk fel hozzá és egyedül játszottam, de hamar jött értem anya és hazasétáltunk. Épp a ház előtt parkolt apa, amikor mi is oda értünk, ami azért klassz, mert áthoztam a Mamától a golyós játékot és apa hamar összerakott egy pályát, amin klasszul gurultak le a golyók. Ezzel jó sokáig zörögtem, de a híradó alatt csendesebb játék után kellett néznem, utána pedig vacsoráztam. Apa ma hazahozta és megfelezte velem az ebédjének a desszertjét: nutellás palacsintát. Nyamm. Ez fincsi volt. Vacsi után mentem fürdeni és lefekvésig apával a hálóban a villamosos könyvet nézegettük.
Milán