Ma nem kellett volna, de korán keltem, ugyanis mégse apa vitt oviba, hanem anya és ilyenkor kicsit később tudunk bemenni. Szerencsére a sétálásig beértünk: ugyanis elmentünk kicsit sétálni a környékre. Amikor visszaértünk és átöltöztünk, akkor még volt idő játszani az ebédig, aztán mentünk aludni és ma anya jött át vigyázni ránk kicsit, mert a Marianna néniknek valami dolguk akadt. Ébredés és uzsonna után még kicsit játszottunk, aztán én átmehettem anyához amíg apa odaért az oviba, és addig segítettem anyának rendet rakni a csoportjukban. Apa is megérkezett közben és akkor már megvártuk anyát is és együtt jöttünk haza. Itthon előbb anyával játszottam társasokkal, aztán ő elment tornázni, én pedig megvacsoráztam addig apával. Utána megfürödtem és így még sok idő maradt lefekvésig, addig pedig egy jót Wii-ztem apával és még közben ettem egy kinder tejszeletet, mert megéheztem a nagy sportolásban :)
Sajnos kilenc előtt abba kellett hagyni a játékot és fogmosás után mennem kellett aludni...
Milán