Mikor felébredtünk, apa már rég elment dolgozni (szegény, pedig még beteg is), anya pedig nekiállt főzőcskézni, úgyhogy elővettem a két kedvencemet a karácsonyi ajándékok közül: a színes rajztáblát és a villamosos könyvet, és ezekkel játszottam addig. Amikor elkészült az ebéd, anyával lementünk szánkózni amíg még hó van a szánkódombon... Épp csúszkáltunk amikor megláttuk a Kati mamát, aki a Dömével sétált, úgyhogy hazakísértük és hazajöttünk ebédelni (én speciel alig ettem valamit, ugyanis még a szánkózáskor kaptam szaloncukrokat a Marikától és persze meg is ettem mindet). Ebéd után pedig átmentünk a Mamához, ugyanis ott aludtam, mert anya elment ruhákat vásárolni az Europarkba.
Amikor felébredtem, anya már rég visszaért és hozott nekem csokis fánkot uzsonnára (nyamm!).
Apa is hazaért már és elénk jött autóval, ugyanis mentünk villamosozni! Letettük az autót a 24-es villamos megállójánál és azzal elmentünk a 2-es villamosig, azzal pedig elzötykölődtünk a Vigadó térig és besétáltunk a Vörösmarty térre, ahol még tart a vásár. Épp akkor értünk oda, amikor zenélt és villogott a Gerbaud cukrászda épülete. Körbejártuk a vásárt és megnéztük a hatalmas fenyőfát is, aztán visszamentünk a villamosmegállóba és megvártuk a szépen kivilágított ünnepi 2A villamost, ugyanis azzal mentünk vissza a 24-esig és amazzal az autóig. Apa teljesen átfagyott a túra végére, mert nem öltözött fel eléggé a sarkvidéki időjáráshoz, de én nem fáztam, mert jól beöltöztetett anya.
Miután hazaértünk, apa melegített nekem pörköltet a vicces tésztával és közben sütött vajas-brokkolis bagettet és abból is ettem mert az irtó fincsi frissen sütve. Utána mentem fürdeni, de még sokáig fent maradtam, mert semmi kedvem nem volt aludni menni...
Milán