Már vártam a mai napot, ugyanis ma apa is bejött velem az oviba!
Reggel jó sokáig aludhattam, aztán már siettünk is, mert a Csilla féle tornára be akartunk azért érni... Épp időben érkeztünk, mert átöltözés után már indult is a csoport a tornaterembe. Itt megmutattam apának, hogy már milyen ügyesen tudok tornázni és minden feladatot ismerek (főleg a játékokat...).
A torna után visszamentünk a csoportba és előbb építőkockáztam, aztán leültünk a rajz asztalhoz és ma az volt a feladat, hogy le kellett rajzolni a családunkat. Épp végeztem a művemmel, és már jött is a gyümölcs-evés. Kézmosás után pedig öltöztünk és mentünk sétálni a wekerlére. Ide már nem kísért el minket apa, mert valami dolga volt az autóval, de mi azért egy jó nagyot sétáltunk, úgyhogy visszaérve már csak kicsit voltunk azudvaron és már ebédeltünk is. Ebéd után pedig jött értem apa és ma itthon aludhattam. Persze próbáltam alkudozni, de mindhiába, úgyhogy pihennem kellett egy keveset...
Ébredés után uzsonnáztunk és játszottunk. Közben hazaért anya és apa pedig elment a munkahelyére. Mi pedig addig vásárlósat játszottunk, aztán vacsoráztunk, fürödtünk és épp rajzolgattam amikor hazaért apa, úgyhogy még vele is játszottam egy vásárlósat, de lassan menni kellett aludni sajnos, mert későre járt már...
Milán