Reggel még épp elcsíptem apát, úgyhogy ő adott reggelit, aztán lassacskán átmentünk anyával a Mamához és ott játszottam (legóztam). Amikor lementünk az ebédért, egyúttal beugrottunk az oviba is és felköszöntöttük a Marianna nénit. Az ebéd után pedig a Mamával elébe mentünk a Botiéknak és félúton találkoztunk is velük és amikor visszaértünk a Mamához, mindenki ment aludni.
Nem sokkal ébredés után már jött is a Tamás bácsi és ma csak a Boti és én voltunk Angliában vele (persze csak játékból ám!). Az angol óra után jött értem apa és hazasétáltunk, itthon pedig az új játékkal játszottunk, amit a Mama kölcsönadott: ez egy zenélős, angolul beszélős játék és szuperklassz. Amikor minden játékmódot végignyomkodtuk apával, kicsit rajzolgattam a számítógéppel, és utána vacsorára ettem tejbegrízt (repetáztam is!), és estig még rajzolgattunk apával. Közben anya is hazaért a vásárolgatásból és neki is megmutattam a beszélős játékot. Közben nagyon elszaladt az idő és már majdnem kilenc óra volt, úgyhogy már mentem is fürdeni és aludni.
Milán