Reggel ma is sírva mentem be az oviba, de aztán bábozás volt, úgyhogy lenyugodtam és néztem inkább a mesét a kismalacról meg a farkasról. Szerencsére ma nem esett az eső és ki tudtunk menni az udvarra és anyának is köszöntem, aztán ebédeltünk és a Fanni és a Hanna között feküdtem, de velük ellentétben én ma sem aludtam... Uzsonna után jött értem a Kati mama és a Noémivel együtt a kis játszótérre mentünk (ahol leejtettem a számológépet és kicsit elromlott a kijelzője sajnos... majd apa megjavítja remélhetőleg). Anya is odajött és hazajöttünk játszani, aztán amíg ő vasalt, és kicsit interneteztem és amikor apa is hazaért, akkor lementünk az Anikó nénihez, aki levágta a hajunkat. Elsőnek én lettem megnyírva és anya utána felhozott vacsorázni, mert amikor apa is végzett, akkor már menni is kellett fürdeni és még egy kicsit ugyan rajzolgathattam, de aztán menni kellett aludni.
Milán