Reggel épp indult apa dolgozni, amikor felkeltem, mert már nagyon kellett pisilni. Ma egész délelőtt itthon játszottam anyával, ugyanis csak később kellett dolgoznia menni, én meg kicsit taknyos vagyok, ezért ma megúsztam az ovit :))
Így tehát délre a Kati mamához mentem át, ahol ott voltak már persze a Botiék és együtt ebédeltünk. Utána alvás következett - volna... ugyanis én csak csendben pihengettem inkább. Délután a Dédi átjött vigyázni ránk amíg a Mama meghozta a Noncsit az oviból és közben a Botiékat hazavitték, én pedig épp a Noémivel játszottam, amikor megérkezett apa. Neki is megmutattam, hogy a színes pálcikákkal hogyan tudok összeadni számokat, aztán a Mama elővett egy nehéz kirakóst, de én azt is hipp-hopp kiraktam és csak kicsit kellett segíteni... Utána hazajöttünk és anya már itthon volt. Kicsit játszottam, kicsit interneteztem, aztán hétkor kezdődött a széf, és közben apa főzött finom virslit és azt vacsoráztunk. Utána még társasoztam kicsit apával, és végül fürdés után mentem az ágyikómba...
Milán