Ma is anya vitt oviba, de ma érdekes program volt délelőtt: előbb elmentünk gesztenyét gyűjteni (az egész csoport!) és utána a mi nagy játszóterünkre mentünk játszani! Na ez szuper volt! Képzeljétek, találkoztunk a Kati mamával is, aki épp a Dömét sétáltatta. Még ebéd előtt visszajöttünk az oviba és kicsit az udvaron is játszottunk. Az ebéd ma egész jó volt: tészta, amit szeretek. Alvás után pedig a Dédi és az Ani jött értünk - a Noémiért és értem, és felmentünk a Kati mamához, ahol ott volt a Boti és az Anna. Persze négyen elég rendetlenek voltunk, pedig kicsit később apa is megjött és ő is próbált minket kordában tartani (néha sikerült is leülnünk például társasozni). Amikor a Noémit hazavitte a Timi, akkor mi is hazajöttünk apával. Itthon kicsit játszottunk, és épp elkezdtem internetezni, amikor anya is hazaért a családlátogatásból. A híradó alatt apa elszaladt egy számítógépet megjavítani, mi pedig néztük a széfet és megvacsoráztunk (még repetáztam is a tésztából), aztán apa is hazaért, én pedig rajzolgattam a fürdésig.
Milán