Reggel jó sokáig aludtam, úgyhogy apáék már rég elmentek dolgozni mire felkeltem, de a Klári mama itt várt rám és reggeli után lementünk a kis játszóra, ahol rajtam kívül még három Anna volt lent és a szüleik nomeg persze a Kati mama... Jó sokáig lent voltunk, majdnem ebédig, de mielőtt hazajöttünk volna, még elsétáltunk a közértbe virsliért, mert azt kérhettem ebédre.
Evés után pedig épp rajzolgattunk a Mamával, amikor anya hazaért és mikor a Mama hazaindult, nekem menni kellett az ágyba. De nem aludtam ám... Pihentem azért kicsit és amikor hazaért apa, már indultunk is a doktor nénihez, akihez a szokásos hosszú várakozás után bejutottunk, de ő sem értette, hogy miért köhögök még... Ezért elküldött minket a másodikra, ahol megint azzal a nagy géppel megröntgeneztek vagy mi. Itt hamar végeztünk és visszavittük a leleteket, de ebből sem derült ki semmi... hát hazajöttünk.
Itthon megvacsoráztam, aztán apával is rajzolgattunk és fürdés után mentem aludni, mert már álmos voltam.
Milán