Délelőtt felváltva nyúztam anyát és apát, de aztán anya megúszta a további játszást, mert elment dolgozni... Én pedig a séfbácsis játékkal foglalkoztattam apát amíg meg nem éheztem. Ekkor apa melegített a fincsi tegnapi ebédből és egy egész husit megettem ma. Utána még picit játszhattam, de pihenni küldött végül apa és mire felkelhettem volna, pont el is szenderültem és aludtam két órát.
Ébredés után felkerekedtünk és elindultunk anyát megkeresni: a Diégóban meg is találtuk, ahol épp függönyt vett a konyhába. Hazafelé menet még felugrottunk a Kati mamához, de nem volt otthon csak a Döme. Épp leértünk, amikor a Krisztiék megérkeztek a Mamával, úgyhogy végül együtt sétáltattuk meg a Dömét és úgy jöttünk haza.
Itthon folytattuk apával a társasozást, amit indulás előtt elkezdtünk, aztán amikor ő már kidőlt mellőlem, akkor anya is játszott párat velem :)
Vacsorára virslit kértem kecsöppel és mustárral (összekeverve még finomabb a virslit belemártogatva: ezt mostanában fedeztem fel...), aztán mentem is fürdeni és aludni, mert már rég elmúlt kilenc óra!
Milán