Reggel apával átsétáltunk a Kati mamához, és ma egyedül voltam, más nem jött át. Délelőtt elmentünk az ebédért a Dédivel és az Anival, ugyanis a Mama várta, hogy meghozzák az új hűtőt, amit ebéd után meg is hoztak. De előbb még ebédeltünk és ma finom milánói volt, úgyhogy abból jó sokat ettem. Viszont sajnos belázasodtam, úgyhogy amint odaért anya, már jöttünk is haza és kaptam egy lázcsillapítót, hogy tudjak aludni és pihenni.
Amikor felébredtem, pont hazaért apa és ő is nagyon sajnálta, hogy lázas vagyok, úgyhogy az ölébe feküdtem és onnan néztük kicsit a Bebe tévét, aztán társasoztunk is hármasban, amikor jobban lettem, plusz megint kaptam gyógyszert és később nagyon fura fürdetés volt: apa előbb meleg vizet csinált, aztán hideget engedett hozzá és az egyre hidegebb vízben kellett hasalnom... Még ilyet?!? Persze én közben játszottam is, ezért nem volt tökéletes ez a hűtőfürdőnek nevezett dolog, de annyira azért lement szerencsére a lázam, hogy kúpot nem kellett a fenekembe nyomni (azt ugyanis utálom!). Vacsorázni nem volt kedvem, úgyhogy csak ittam és mentem is aludni.
Milán