Reggel apával mentünk oviba és vittünk egy nagy kosár gyümölcsöt, mert ma én voltam a gyümölcsnapos. Később ettünk is belőle - én főleg a magnélküli szőlőből. Délelőtt gyakoroltuk az évzárót, de az udvarra nem tudtunk kimenni, mert eleredt az eső (a kettes csoport kiment, de aztán futhattak is vissza :) ). Ebéd után ma is jött értem a Kati mama és nála aludhattam, és ébredés és uzsonna után jött anya a Noémivel. Kicsit később elsétáltunk a Dédiék felé a Dömét megsétáltatva és az ottani játszótéren is voltunk picit, aztán bementünk egy kis tornaterembe, ahol megnéztük, hogy mi is az a "Kalimpa torna"? Nekem tetszett, mert érdekes játékokat mutatott a néni, úgyhogy ott maradtunk végig. Kint pedig már várt minket apa és verseny volt hazáig, a kis játszóig: mi gyalog - apa autóval. Mégis mi nyertünk! A játszótéren még egész sokat játszottam, csak hirtelen elkezdett beborulni az ég, úgyhogy inkább hazajöttünk, mielőtt ma is jönne a vihar!
Itthon memóriáztam anyával, aztán vacsoráztunk, mentem fürdeni, és lefekvés előtt még báboztam apának.
Milán