Délelőtt elmentünk a könyvtárba, ahol épp bábszínház volt, de én inkább leültem rajzolgatni. Persze amikor vége lett az előadásnak, azonnal hisztizni kezdtem apának (aki ki is akadt ezen), hogy én _most_ akarok bábszínházat nézni! Mivel ez sehogyan se jött össze, ezért elkezdtem rosszalkodni (elbújtam, hangoskodtam, rohangáltam) így végül apa amikor ezt megelégelte, felöltöztetett és kivitt az utcára és ott vártuk meg anyát... Hazafelé még felkiabáltunk a Dédiéknek, és itthon apa rögtön nekiállt ebédet főzni és amikor elkészült, meg is ettük a gombával töltött tésztát sajttal és kecsöppel, amit tortellininek hívnak. Utána még kicsit játszhattam és rajzolgathattam, aztán menni kellett aludni (de elég nehezen aludtam el).
Amikor felébredtem, kis játék után ettem virslit és kinder tejszeletet vacsorára. Estig játszottam, mégpedig érdekes éneklőset: anya felvette kazettára amit énekeltem és vissza lehetett hallgatni rögtön! Ez nagyon tetszett! Még fürdés után is énekeltem kicsit (amíg el nem kezdtem csúnyákat mondani...), és lefekvés előtt még bevágtam egy epres joghurtot.
Milán