Reggel korán keltem, pedig ma nincs is ovi... Apa álmos arccal jött be a szobámba, mert persze felébresztettem őt is, ha már én felébredtem... A reggeli után anya előrement vásárolni és mi játszottunk apával még, amíg anya telefonált, hogy mehetünk érte az Europarkba autóval. Amikor hazaértünk, le se vetkőztünk, hanem máris mentünk le szánkózni a dombhoz. Persze én nem akartam menni, de amikor már lent voltunk, akkor nem akartam feljönni... Közben pedig azért kellett folyton hisztiznem, hogy felváltva szánkózzak hol anyával - hol apával, de véletlenül se úgy és azzal, ahogy apáék gondolták! De ettől eltekintve nagyon jókat csúszkáltunk, főleg, hogy most volt a domb közepénél egy három-bukkanós "pálya" és irtó klassz volt. Amikor feljöttünk, apával játszottam és közben anya sütött ebédre betűs krumplit fasírttal, na abból jó sokat ettem, mert szeretem a betűket megenni :)
Ebéd után mennem kellett aludni. Mikor felébredtem, apa épp készülődött, mert ő ment osztálytalálkozóra. Mi pedig anyával nagyon sokat játszottunk: egy olyat amit én találtam ki - egy olyat amit anya. Vacsorára finom csokis karikát ettem és csupa csoki lettem :) Aztán mentünk fürdeni és aludni.
Milán