Reggel mentünk az usziba a Pista bácsi féle úszásra. Csakhogy én nem szeretek ébredés után (pláne korán kelés után) túlzottan sportolni, ezért végig nyűglődtem és hisztiztem, de ez sem hatotta meg sajna apát és egy csomót kellett úsznom! Így meg persze el is fáradtam, ezért az ebéd után (anya főzött pörköltet tarhonyával) akkorát aludtam hogy csak na!
Alighogy felébredtem, máris öltöztünk és elmentünk az Orsiékhoz megnézni a kis Leventét, aki még csak két hónapos. Eleinte kicsit zavarban voltam, de mivel vittünk számos játékot és az Orsi játszott velem, így elmúlt a félénkségem és még énekeltem is a Levikének anyával és még az ölembe is rakta picit anya, sőt én mondtam, hogy akár haza is hozhatjuk, majd alszik a nagyszobában az ágyon, de az Orsiék nem adták...
Nem akartunk sokáig zavarni és már sötétedett is, úgyhogy hazajöttünk és itthon zenét hallgattam és apával számolósat játszottam a vacsoráig (a pörkölt után még kaptam egy kis csokit is). Viszont már későre járt, ezért fürdés után rögtön kellett menni aludni...
Milán