Reggel irtó nyűgösen (és bepisilve) ébredtem. Apa bármit próbált, az nekem sehogy se volt jó... Nagyon nehezen készülődtünk el, de mire beértünk az oviba, már lenyugodtam és aztán napközben már minden rendben volt.
Ma is voltunk az udvaron és ma is a Dórikával játszottam leginkább a friss hóban. Az ebéd is egész jó volt: sok tészta volt a levesben és után husi volt. Ebéd után pedig alvás jött aztán uzsonnára megint finom volt az étel: reszelt sajtos kenyér. Kétszer is repetáztam!
Épp ezután jött anya és a Noémi és így hármasban elsétáltunk a szánkó-dombhoz és irtó sokat csúszkálhattunk! Nagyon klassz volt!
Már kezdett sötétedni, amikor jött a Noémiért az apukája, az Oszi, utána pedig már nekem se volt kedvem szánkózni, ezért inkább elkezdtünk hóembert építeni. Eközben érkezett meg apa és ő is jött játszani, de nem sikerült ma olyan klassz számokat építeni hóból, mint a múltkor, mert most nem tapadt annyira a hó. Egy pici hóembert viszont csinált anya és kísérletképp egy tálcában felhoztuk a lakásba, hogy mi történik majd vele. Én mondjuk előre megmondtam, hogy el fog olvadni és víz lesz belőle... Később igazam is lett, mert estére tényleg elolvadt. De addig még játszottam itthon apával, és együtt vacsoráztunk is és estefelé mentem fürdeni. Ekkor már csak egy tócsa volt szegény hóemberből és úszkáltak a darabkái :( Apa próbált beugratni, hogy ha kitesszük a hidegbe ismét, akkor megint hóember lesz? De én nem dőltem be és mondtam, hogy neeeeem, hanem jég! Azért próbából kitettük estére a légkondi tetejére és meglátjuk...
Milán