Ma sütit reggeliztem kakaóval, akárcsak apa, aztán délelőtt sokat játszottam, és közben apa takarított, anya sütit sütött és ebédelni átmentünk a Kati mamához. Ebéd után hazajöttünk, de én nem akartam aludni egy percet se, így viszont (állítólag azért mert nem aludtam...) nem jött az Angyalka feldíszíteni a fát.
Mivel nem aludtam úgyse, ezért anyával átsétáltunk a Krisztiékhez (és apa majd jön utánunk autóval), és nem sokkal azután, hogy odaértünk, megérkeztek a Zoliék (Annával és Botival), aztán pedig az Eti is Anitával együtt és Kati Mama is, és apa is utánunk jött. Nos, amikor már így együtt voltunk, akkor már ki lehetett nyitni végre az ajándékokat a fa alatt! Hú, mennyi ajándék volt! Én is kaptam egy csomó mindent, de a legtöbbet most a golyókapkodós játékkal játszottam, nomeg az Anna kis konyhájával, meg legóztunk is és persze bújócskáztunk is. Vacsorára mégse ettem túl sokat, csak pár falatot, de utána még játszhattunk szerencsére, csak amikor már este lett, akkor indultunk haza, illetve előbb hazavittük a Mamát és utána jöttünk haza. Képzeljétek, amíg a Krisztiéknél voltunk, mégiscsak itt járt egy angyal és szép lila-ezüst díszekkel feldíszítette a fát! Most már nem csak egy fenyőfa, hanem a mi karácsonyfánk. Még ici-picit még játszottunk, de utána menni kellett sajnos fürdeni és aludni.
Milán
ui: a többi 121 kép pedig itt megnézhető (Apa üzeni)