Reggel anya vitt oviba, de reggel még találkoztam apával is, mert akkor keltem, amikor ő indult. Az oviban pedig rajzolgattunk és mikulásos éneket és verset tanultunk (már egész jól tudom ám!), aztán ebéd után alvás volt és a Kati mama jött értem a Noémivel. Alighogy felértünk a Mamához, jött a Dédi és az Ani, aztán pedig a Kriszti a Botiékkal, de ő meg a Boti mentek is tovább edzésre, csak Annát hagyták ott játszani. Kicsit később, amikor a Noncsit már hazavitték, jött apa is és lassacskán hazaindultunk.
Itthon internetezhettem és közben anya is hazaért, aztán vacsorára melegszendvicset csinált apa és képzeljétek, amíg fürödtem, a Mikulás becsempészett egy kókuszos csokit az előszobai számos adventi falinaptár 1-es számú zsebecskéjébe! Hát ennek nagyon megörültem és be is faltam rögtön a nem várt csemegét! Sajnos utána menni kellett fogat mosni és aludni, de az is nagyon tetszett, ahogy anya kis világítós mécseses házikókból ismét berendezte a "falut" a polcomon és a sötétben világított a sok kis házikó...
Milán