Reggel épp indult apa amikor keltünk. Én addig jutyúboztam, amíg anya készülődött (mert bepisiltem sajnos, pedig este még fel is keltem pisilni és mégis...), aztán akárhogy is nyafogtam, ma menni kellett az oviba.
Délelőtt kimentünk az udvarra, de sajnos a Noémit nem találtam, így egyedül mérleghintázta, de azért anyához odamentem köszönni. Ebédre finom volt, így jót ettem és utána aludtam egy jót és a Mama jött értem uzsonna után. A Mamánál játszottam amíg anya odaért és vele, meg az Anival elindultunk sétálni a templom felé. Útközben találkoztunk a Krisztiékkel , sőt még a Mikulással is és a fákon sok -sok lámpa és hatalmas ajándékok voltak (volt egy irtó nagy lila is, az biztos az enyém lesz...). Aztán fáklyás felvonulás volt és az Ani csinált nekünk irtó klassz kis világítós lampionos lámpásokat és mi azokkal világítottunk. A Kriszti pedig vett kürtős kalácsot és azt is ettünk, szóval nagyon jól éreztem magam!
Amikor hazaértünk, kicsit még számítógépezhettem, mert apa még nem ért haza, és amikor megjött, mentem fürdeni és pancsi után ettem paradicsomlevest vacsorára, aztán még rajzolgattam a lefekvésig.
Milán