Reggelre sajnos bepisiltem, plusz mgé nyűgös is voltam, de mire beértünk az oviba, azért lenyugodtam (főleg amilyen hideg volt az utcán...). Az oviban ma pázzléztam leginkább, meg persze rohangáltunk, amikor kimentünk az udvarra.
Ebéd után pedig jött értem a Kriszti és együtt elmentünk a Botiért az ovijába, aztán felvitt minket a Kati mamához, ahol már ott volt az Anna is, én pedig jó nagyot aludtam és amikor felébredtem már a Noémi is ott volt, úgyhogy irtó nagyot hancúroztunk négyesben, például lekapcsoltuk a lámpákat és a kis lámpácskákkal világítottunk. Kicsit később megérkezett apa, aztán anya és ő hozott egy gyümölcsös játékot, amit ki is próbáltunk, de inkább a Botival játszott végül anya, mert mi többiek meg inkább apát nyúztuk, meg rosszalkodtunk egészen amíg megjött a Timi a Noncsiért, mert akkor mi is hazaindultunk már.
Itthon játszottunk, vacsoráztam paradicsomlevest, és még apával a bunkerben átvilágítottuk az összes hat-hetet, aztán mentem fürdeni és még megehettem egy irtó fincsi pisztáciás danettet, és mentem is aludni a fogmosás után.
Milán