Ma is apa vitt oviba. Beköszöntünk anyához, átöltöztem és mentem is be a csoportba. Integettem apának, felraktam a jelem a táblára és mentem játszani. Reggeli után folytattuk a játékot és mentünk ma tornázni is. Pont anyáék után mentünk, találkoztunk velük a folyosón, azután ebédeltünk és ma aludtam is evés után.
Épp ébredés után öltöztem át, amikor jött értem anya és a Noémi és ma hozzánk jött fel a Noncsi, így meg tudtam neki mutatni a sok-sok játékomat és a szuper ágyikómat a bunkerrel, ahol átvilágítottunk pár gyümölcsöt. Az uzsonnánál kicsit rendetlenkedtem és hisztiztem amiért nem kaptam csokit (mert nem ettem meg az elkért szőlőt...), úgyhogy bünti is volt sajnos.
Kicsit később levittük a Noémit, mert jöttek érte és amikor visszajöttünk, gyurmázni kezdtem a konyhában a szép színes gyurmákkal. Közben apa is hazaért és neki is megmutattam, milyen szép dolgokat csináltam, például egy hajót és egy brokkolit - gyurmából. Amikor az összes gyurmát megformáztam, a szobámban a bunkerben megnéztem egy teletubbies részt és amikor vége lett, apa főzött virslit vacsorára és utána mentem fürdeni. Lefekvésig pedig még apával játszottunk a nagyszobában gyümölcs-evőset.
Milán