Reggel az oviban találkoztunk a Kati mamával, mert apa vitte doktor bácsihoz vizsgálatra. Én pedig délelőtt megreggeliztem mégegyszer itt az oviban is és jó sokat játszottam, főleg az Igivel és a Ricsivel, aztán ebéd után átmentünk a tornaterembe, de ma nem tornáztunk, hanem egy érdekes játék várt minket: volt ott pár orvostan hallgató néni és bácsi és olyat játszottak velünk, hogy babákat és játékmacikat lehetett meggyógyítani és bekötözni a sebeiket.
Az érdekes játék után mentünk aludni, de ma sem volt kedvem aludni, hanem csak csendben feküdtem az uzsonnáig, aztán jött anya és hazahozott.
Itthon elkezdtük kifesteni a rajzot, ami én vagyok tulajdonképpen: anya kőrbe rajzolt és most kifestettünk. Én rajzoltam meg például az arcomat és díszítettem mellettem a papírra mindenfélét, ami csak eszembe jutott. Közben apa is hazaért és a rajzolás után leült velem ének-dévédét nézni, egészen a híradóig, ami alatt csendben gyümölcsöket válogattunk szín szerint, aztán mentünk vacsorázni és fürdeni.
Mire mindennel végeztünk, már kezdtem is elpilledni, úgyhogy apa tanácsára inkább mentem aludni ...
Milán