Ma is épp akkor keltem, amikor apa indult dolgozni. Így ma is anya vitt az oviba , ahol már elkezdődött a foglalkozás és utána kimentünk az udvarra játszani (ma is köszöntem anyának és utána visszamentem a csoportomhoz és persze ma is a rugós hintán játszottam főleg). Ebéd után ma is a Kati mama jött értem, és miután levittük sétálni a Somit, mentem is aludni és ma jó nagyot aludtam, úgyhogy nélkülem ment a Noémiért a Mama és addig a Dédiék maradtak velem és amikor felébredtem, lementünk sétálni mind a heten: a Dédi, az Ani, a Mama, az Anna, a Noémi, a Boti és én. Még anyának is beköszöntünk az ovinál, aztán mentünk a játszótérre és kicsit később anya is odajött.
Épp nagyban hintáztam, amikor apa is megérkezett és hozott mindenkinek fincsi pogácsát, aztán kicsit még lent maradt hintáztatni (csak utána felment, mert szép ruhában volt és nem akarta összepiszkolni a játszótéren), de mi még lent maradtunk amíg este lett és csak akkor jöttünk haza.
Vacsora előtt még apa játszott velem csukott szemmel gyümölcs-kitalálósat, aztán a sóskafőzelék után mentem fürdeni és hajat mosni, aztán még kicist játszottunk és már mentem is aludni, mert fáradt voltam.
Milán