Reggel a Kati mama volt itthon és ő adott reggelit, mert apa elvitte anyát valami vizsgálatra és anya csak később ért haza. Sebaj, mi pedig lementünk a Mamával és ott vártunk anyára.
A játszótéren sajnos többször is büntibe kellett ülni, mert megint észrevette anya, amikor másokra szórtam a homokot...
Ebédelni viszont semmi kedvem nem volt ebben a kutya melegben, viszont aludtam itthon délután, mert csak akkor kaphattam meg a rózsaszín lufit, amit anya talált itthon.
Amikor felébredtem, a Csilla volt itt, és ő játszott velem, mert anya fodrásznál volt épp. Nem is baj, mert a Csillával is jót játszottam: pötyiztünk, gombot fűztünk meg ilyesmi, aztán apa is hazaért és a Csilla pedig hazabringázott. Picit később pedig anya is hazaért, nekem pedig apa csinált melegszendvicset uzsonnára, addig kérleltem... Uzsi után nem sokkal pedig elvittük anyát és a Csillát a városba autóval, mert ők este színházba mentek, egy Neotonos musical-re. Így aztán apával voltam este és itthon hazaérve előbb BabaIQ dévédét néztem, azután fürdés és hajmosás jött, azután megfeleztük a megmaradt túrógombócokat apával és mind megettük, majd a fogmosás után mentem is az ágyikómba, mert már lekapcsolt a szívecskés lámpa, de apa még mesélt persze egy Anna-Petis mesét nekem.
Milán