Képzeljétek, ma voltunk az állatkertben!
Reggel kicsit még legóztunk anyával, aztán villamossal és metróval és földalattival elmentünk az állatkerthez és amíg megvettük a jegyeket, a Krisztiék is odaértek, és együtt bementünk. Nagyon sok állatot megnéztünk: az oroszlánokat, a kacsákat, a majmokat, a vizilovakat, és megetettük az elefántot (nagyon ügyesen elvette a kezünkből az almát és a répát az ormányával és bedobálta a szájába) és a zebrát is. Voltunk az állatsimogatóban is de volt pár hely ahova nem akartam bemenni, mert sötét volt. De azért nagyon klassz volt és sokat mászkáltunk, úgyhogy jól elfáradtam és hazafelé a metrón már majd' elaludtam... A Mamánál ebédeltünk, de nem ettem túl sokat, mert délelőtt sokat nasiztunk, aztán a Botiék is megjöttek és mi, fiúk aludtunk egy jót délután, amíg anya az Annával elment a Noémiért, hogy amikor mi is felébredtünk, négyesben tudjunk finom kalácsot uzsonnázni. Uzsi után pedig lementünk a kis játszótérre, de a Botiékért nem sokkal később már jött is a Zoli, én pedig telefonon ma is szóltam apának, hogy hozza le nekem az odakészített gyümölcsöket, amit meg is tett, így azokkal is tudtam egy jót játszani. Persze amikor elkezdtem őrült gyorsan kőrbe-kőrbe rohangálni, akkor elestem és lehorzsoltam a térdem (bőgtem is...), úgyhogy már nem is volt kedvem játszani, ezért hazaindultunk, csak előbb még anya felszaladt a Mamához, aztán a házunk előtt megint elzakóztam és még jobban felhorzsoltam a térdem... Persze volt nagy sírás és itthon a fürdés sem volt egyszerű, mert csípett a víz. Utána apa bekente a sebemet krémmel, hogy meggyógyuljon és játszottunk a legókkal, majd vacsoráztunk nudlit és megint játszottunk, aztán megnéztünk a számítógépen meséket és mentem is aludni.
Milán